Zsigó Róbert: gyerekeknek indul program az élelmiszerpazarlás csökkentésére

Belföld, 2018.03.21

Óvodásoknak és iskolásoknak indít programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerpazarlás megelőzésére - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Zsigó Róbert a programban részt vevő IX. kerületi Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskolában felidézte, 2016-ban indult a Nébih Maradék nélkül! című programja, amely a háztartások élelmiszerpazarlásának megelőzésére koncentrál.

Ezt a programot terjesztik ki most az óvodás és általános iskolás korosztályra, mert úgy vélik, hogy a tudatos vásárlással, a helyes konyhatechnológiával és a környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretek a legkönnyebben gyerekkorban sajátíthatók el - mondta az államtitkár.

Közölte: a kisebb gyerekeknek Ételt csak okosan! címmel mesés, játékos formában tartanak foglalkozásokat az élelmiszerbiztonságról, a tudatos vásárlásról és a biztonságos ételkészítésről. A nagyobbaknak Maradék nélkül! címmel egy tankönyvszerű kiadványban mutatnak be olyan praktikákat, amelyekkel otthon csökkenthetik az élelmiszerpazarlást.

A gyerekek az így megszerzett tudást továbbadhatják a szülőknek, így az szinte észrevétlenül válhat a családok mindennapjainak részévé - fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve, hogy újra szeretnék megteremteni az élelmiszerek "erkölcsi elismerését" is.

A programról további információ a http://maradeknelkul.hu/oldalon érhető el. A honlapon olvasható tájékoztatás szerint Magyarországon évente fejenként 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik, és egy átlagos magyar család 50 ezer forint értékű, feleslegesen megvett élelmiszert dob ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!