TV műsor

Zsiráfborjú született a Nyíregyházi Állatparkban

Belföld, 2018.03.13

Egy borjúval gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark eddig öt tagból álló Rotschild-zsiráfcsapata (Giraffa camelopardalis rothschildi).

Zsiráfborjú született a Nyíregyházi Állatparkban A 450 napnyi vemhességi idő után világra jött bika jól van, egyelőre anyjával él együtt, de pár nap múlva meg fog ismerkedni a csapat többi tagjával is - közölte Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark osztályvezetője-szóvivője kedden az MTI-vel.

A sóstógyógyfürdői állatkertben jelenleg három felnőtt zsiráf nőstény és egy hím él, mellettük a most kéthetes borjú, valamint egy fiatal, három és fél éves nőstény tekinthető meg.

A gondozók aggódtak a zsiráfanya vemhessége miatt, mivel a nőstény az első borját nem nevelte, őt a szakembereknek kellett etetni az első hetekben. Szerencsére a második utódjánál már megérett az anyaságra, az első pillanattól kezdve gondoskodóan neveli. A 180 centiméter magas, hetven kilogramm súlyú borjú egyelőre anyatejjel táplálkozik, féléves korában kezd majd átszokni a szálas takarmányra - ismertette a szóvivő.

A tudomány a zsiráfok kilenc alfaját különíti el mintázatuk és afrikai élőhelyük alapján. A Nyíregyházi Állatparkban alfajtiszta Rotschild-zsiráfok élnek, Grevy-zebrákkal és több ritka antilopfajjal közös kifutóban.

A Rothschild-zsiráfok a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild (1868-1937) után kapták nevüket. Eredetileg Ugandában, Kenyában, illetve Dél-Szudánban őshonosak, ezért Uganda-zsiráfnak is szokták nevezni.

Veszélyeztetett patásnak számít, a természetben kevesebb mint hétszáz egyed él belőlük. A világ állatkertjeiben nagyjából 580 Rothschild-zsiráfot tartanak számon, hat a Nyíregyházi Állatparkban él. A most született borjú egyébként a nyolcadik Nyíregyházán született zsiráf.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Zsiráfborjú született a Nyíregyházi Állatparkban Zsiráfborjú született a Nyíregyházi Állatparkban


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!