Advent - Óriáskerék várja a debreceni adventi vásár látogatóit

Bulvár, 2017.11.24

    Debrecen, 2017. november 24., péntek (MTI) Idén először óriáskerék is várja a debreceni adventi vásár látogatóit - hangzott el a rendezvények helyet adó Kossuth téren tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Széles Diána alpolgármester elmondta: az adventi vásárt az elmúlt évekhez képest szerették volna valamelyes megújítani, a fiatalok számára is vonzóbbá tenni. Ezért döntöttek úgy, hogy a nyári Campus Fesztiválon nagy sikert aratott, Debrecen Eye névre keresztelt óriáskereket felállítják a város főterén.

Hozzátette: idén először jelentkezik önálló arculattal az adventi vásár, a forró teát és a hagyományos karácsonyi italt, a forralt bort minden árusnál ugyanolyan bögrében szolgálják majd fel. A gasztronómiai kínálat színvonalát is igyekeztek tovább emelni, így a szokásos finomságok mellett például a hagyományos debreceni páros kolbászt is megkóstolhatják a vásári forgatagba érkezők - fűzte hozzá.

Bódor Edit, a vásárt szervező Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a Debrecen Eye a teljes adventi időszakban várja a vendégeket, a 33 méter átmérőjű óriáskerékről egyszerre akár 156-an is megcsodálhatják a város látképét.

Hozzátette: az egyházak összefogásának köszönhetően az adventi időszaknak erős szakrális jellege lesz Debrecenben. A város karácsonyfája mellett vasárnaponként a történelmi felekezetekkel közös gyertyagyújtásokat tartanak, a Nagytemplom előtti színpadon pedig kulturális rendezvények várják az érdeklődőket.

Debrecen ünnepi díszkivilágítását december 3-án kapcsolják fel és idén először a régi városháza is fényárban úszik majd - fogalmazott az ügyvezető, hozzátéve, hogy az adventi vásár már szombaton megnyílik, a kereskedők csaknem 100 faházban árusítják portékáikat, többségében egyedi kézműves termékeiket.

Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Kft. ügyvezetője többek között arról beszélt, hogy december 2-án és 3-án a gyerekek az állatkertben találkozhatnak a Mikulással és azok, akik krampusznak öltöznek, félárú jeggyel mehetnek be az intézménybe, ahol kézműves foglalkozásokkal is várják a látogatókat.

Juhász Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője hangsúlyozta: az adventi időszakra fokozott jelenléttel készülnek, a rendőrök ott lesznek a megye nagyobb bevásárlóközpontjainál és a karácsonyi vásárokban is.

A debreceni Kossuth téren, a Nagytemplom előtt pénteken felállították a város karácsonyfáját is. A 15 méter magas ezüstfenyőt a Debrecen-Kismacson élő Szilágyi János Gábor ajánlotta fel.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!