Jelentősen emelkedett a repülőtéren elkobzott fegyverek száma az Egyesült Államokban

Bulvár, 2017.01.13

Jelentősen emelkedett az Egyesült Államok repülőterein elkobzott fegyverek száma, 28 százalékkal több lőfegyvert foglaltak le 2016-ban, mint egy évvel korábban.

Az amerikai Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) összefoglalója szerint 3391 fegyvert találtak poggyászokban feladva, ezek döntő többsége maroklőfegyver volt a legkülönbözőbb típusokban és méretekben. A legtöbbet, 198-at az atlantai repülőtéren találták, de ez a világ legforgalmasabb repülőtere 100 millió feletti utasforgalommal. Összesen 238 repülőtéren szúrtak ki a biztonsági ellenőrzés során fegyvereket.

A TSA statisztikája szerint a begyűjtött fegyverek 83 százaléka töltve volt.

Többen a fegyverek mellett kézigránátot is pakoltak a bőröndjükbe, ezekről a megtalálásukat követően egy későbbi szakvélemény tudja csak megállapítani, hogy valódiak, vagy ártatlan másolatok.

Ezen kívül számos olyan eszközt is lefoglaltak a biztonsági ellenőrzés során, amelyek veszélyeztetik a repülés biztonságát: tollba, rúzsba, övcsatba rejtett kést, dobócsillagokat, fűrészeket sőt, robbanószerrel töltött mellényt is fel akartak vinni a fedélzetre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!