Júliusban kezdődik a Restart Fesztivál Zalaegerszegen

Bulvár, 2018.04.25

Az egészséges életmódra, a mozgás és a sport fontosságára hívja fel a figyelmet a Keresd ami beindít, ami újraindít mottóval meghirdetett Restart Fesztivál Zalaegerszegen július második és harmadik hétvégéjén.

Az első Restart Fesztivált hagyományteremtő szándékkal rendezték meg tavaly a zalai megyeszékhelyen. A rendezvény folytatását a fesztivál sikere, az összefogás és a résztvevők hozzáállása indokolttá tette - mondta el a programokról tartott szerdai sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

Az első Restart Fesztiválon csaknem 2700 sportoló versenyzett, a rendezvénynek csaknem 12 ezer látogatója volt - emlékeztetett Horváth Szilárd fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy idén még több résztvevőre számítanak.

A fesztivál kiemelt céljának nevezte, hogy "közelebb hozzuk az embereket a sporthoz, az egészséges életmódhoz". Szavai szerint emellett a fesztivál missziója, hogy népszerűsítse Zalaegerszeget, hiszen a sportesemények olyan helyszíneken - többek közt a belvárosban, a tévétorony környékén, a Gébárti-tó partján - zajlanak, amelyek kiemelt turisztikai célpontok lehetnek.

Július 5. és 8. között a belvárosban, egy 400 méteres sugarú körben, a következő hétvégén, július 14-én és 15-én pedig a város környékén zajlanak a sportprogramok - közölte Szabó Zoltán sportigazgató.

Tizenöt sportversenyt - köztük nemzetközi és országos bajnokságokat - rendeznek. A versenyszámok között egyebek mellett dombfutás és utcai kosárlabda kupa, fitness táncverseny, ökölvívó gála, légtorna és rúdsport verseny is szerepel. Száz táblán zajlik majd a szabadtéri sakk kupa, a kerékpárosoknak Trial Magyar Kupát rendeznek. A sportverseny sora július 15-én, a mountain bike olimpiai kvalifikációs versennyel fejeződik be.

A látványos, rangos versenyek mellett természetesen mindenkinek lehetősége lesz a sportolásra: az Európa téren pingpongasztalokat helyeznek el, focipályát alakítanak ki, a bátrabbak pedig akár a falmászást is kipróbálhatják. A Horhosok útján kerékpáros és gyalogos túrákat szerveznek. Programsorozatot indítanak a szépkorúaknak, a fiatalabb korosztályt pedig sportágválasztó és tehetségnapra várják - sorolta a sportigazgató.

A Dísz téren sporteszközökből nyílik kiállítás és arra is lesz lehetőség, hogy a látogatók kipróbálják azokat.

A fesztivál a jótékonyság jegyében zajlik: a városban rövidesen elkezdődik az új vívóterem építése, az összegyűjtött pénzből a mozgásban korlátozottak számára vásárolnak a víváshoz szükséges sporteszközöket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!