Ritka zebrafaj utóda látható a Nyíregyházi Állatparkban

Bulvár, 2017.07.06

Különleges Grévy-zebra (Equus grevyi) született a Nyíregyházi Állatparkban.

A kilencnapos, Lucy névre keresztelt kanca pár perccel születése után már felállt és nem egészen egy óra múlva már járni is tudott. Az utód hét hónapos koráig jórészt anyatejjel fog táplálkozni, de egyhónaposan elkezdi kóstolgatni a jórészt szálas takarmányból álló menüjét is - közölte Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark osztályvezetője, szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A csikó láthatóan élvezi a kifutót, nagyokat hancúrozik és nyargalászik. Az ivarérettséget négyéves korára éri majd el, ekkor valószínűleg másik európai állatkertbe helyezi majd a fajkoordinátora.

A Nyíregyházi Állatpark 2008 óta tart Grévy-zebrát, ekkor érkezett a fajmegőrzési program keretében Németországból Füles, a csődör. Őt követte 2013-ban a lengyel és cseh állatkertből származó két kanca, a zebracsapat a park Afrika élővilágát bemutató kifutórendszerébe költözött be.

A Grévy a legnagyobb termetű zebrafaj és egyben a legnagyobb vadon élő lóféle. Természetes élőhelyén mindössze kétezer egyed él belőle. A fajt elsősorban élőhelyének szűkülése és a pásztorkodás terjesztése veszélyezteti. Ma kizárólag Dél-Etiópia és Kenya száraz területein, bozótosan fordul elő egyre kisebb számban. A többi zebrától eltérően ez a faj nem alkot állandó csordákat, a különböző nemű egyedek véletlenszerűen verődnek össze.

A többi zebrafajtól - az alföldi és hegyi zebrától- könnyen megkülönböztethető, hasa töve fehér és a hátán a gerinc mentén fehérrel keretezett sáv fut végig, fülei is jóval nagyobbak. Nevét Jules Grévy 19. századi francia köztársasági elnöktől kapta, aki egy ilyen állatot kapott Abesszíniától.

A Nyíregyházi Állatpark igazi kuriózum a zebra fajok kedvelőinek, mivel a Grévy- mellett az alföldi zebra két alfaja, a Böhm- és a Chapman-zebra is megtekinthető egy másik kifutóban - jegyezte meg Révészné Petró Zsuzsa.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!