Tisztasági programot hirdet a párizsi főpolgármester

Bulvár, 2017.03.13

Tízpontos tisztasági programot hirdetett Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere.

A program részeként növelik a köztisztasági dolgozók számát a francia fővárosban, valamint kiemelt erőt fordítanak a patkányirtásra és a hamutartók számának növelésére.

A Le Journal du Dimanche (JDD) című hetilapnak adott interjúban a főpolgármester elmondta: száz fővel akarja emelni a köztisztasági dolgozók számát, amelyet már 260 fővel növelt 2014-es megválasztása óta. Párizsban ebben a szférában - a kukásokat, utcaseprőket, sofőröket beleérve - mintegy hétezren dolgoznak.

A tisztasági felügyelők számát 50 százalékkal akarja növelni 2018 nyaráig Anne Hidalgo. A szemetelők ellen fellépő brigádokban jelenleg 1900-an dolgoznak, s hozzájuk 2018 január 1-jéig 1500-an csatlakoznak a főpolgármester szerint.

Párizs patkánymentesítésére mintegy 1,5 millió eurót akar fordítani a főpolgármester, miután a rágcsálók láthatón visszatértek a fővárosi parkokba.

"Felkérem a partnereinket, hogy a tisztaságot tekintsék egyik fő feladatuknak" - mondta Anne Hidalgo, külön említve a nagyvállatokat és az irodaházakat, amelyeket hamutartókkal kell felszerelni a bejáratok közelében. Hasonló előírás vonatkozik majd a kávéházakra, amelyeknek hamutartók hiányában nem engedélyezik teraszok megnyitását.

"A köztisztasági dolgozók évente 150 tonna cigarettacsikket szednek össze" - hívta fel a figyelmet a főpolgármester.

A JDD szerint a tisztaság "a francia főváros gyenge pontja".

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak Anne Hidalgo bejelentéseit placebónak minősítették, amelyekben szerintük "egyáltalán semmi új nincs". Az ellenzék szerint a főváros tisztasági politikáját teljesen új alapokra kell helyezni, ennek érdekében egy bizottságot is felállítottak, amely hamarosan elkészíti a jelentését az ellenzéki javaslatokról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!