Több mint 11 millió látogatót fogadott a sanghaji Disneyland az első évben

Bulvár, 2017.06.16

Több mint 11 millió látogatót fogadott a sanghaji Disneyland az első évben, jóval meghaladva a várakozásokat - jelentette be a megnyitás első évfordulóját ünneplő vidámpark pénteken.

A többéves előkészületek után 2011-ben elindított, öt éven át épült, 5,5 milliárd dolláros (1500 milliárd forintos) Disney Resort első évfordulós ünnepségsorozatán a Walt Disney-vidámparkok elnöke, Bob Chapek és vezérigazgatója, Bob Iger mondott beszédet - írta a The Hollywood Reporter.

Elhangzott, hogy a számok jól tükrözik, milyen hatalmas az igény Kínában a vidámparkokra.

A majdnem négy négyzetkilométeren elterülő parkot már bővítik. Novemberben jelentette be a Disney, hogy elkezdte egy Toy Story Land építését, a Pixar-animáció hősei, Woody és Buzz Lightyear "főszereplésével" épülő vidámpark nyitását jövőre tervezik.

A sanghaji Disneylandben jelenleg két szálloda, egy több mint 50 üzletet tartalmazó bevásárlóközpont, egy Broadway-stílusú színház, élő programokat kínáló helyszínek, hat különböző témájú mesepark, valamint a Disney "legmagasabb, legnagyobb, leginteraktívabb kastélya" található.

Elhangzott továbbá, hogy további három négyzetkilométerük van a sanghaji Disneyland bővítésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!