Több mint 5,7 milliárd forintot fordít fejlesztésre a Nyíregyházi Állatpark

Bulvár, 2017.05.27

Uniós forrásból, a kormány jóváhagyásával több mint 5,7 milliárd forintot fordít fejlesztésekre a következő években a Nyíregyházi Állatpark, ahol többek közt új hópárduckifutó, látogatóközpont és ökocentrum is felépül majd.

Gajdos László, az állatpark igazgatója az uniós fejlesztések nyílt napja alkalmából tartott szombati sajtótájékoztatón elmondta: az első fejlesztés heteken belül elkezdődhet, 1,7 milliárd forintból megépül a Blaha Lujza sétányon a Pangea Ökocentrum, amely egy különleges szálloda és oktatóközpont lesz.

Szeptember végén indulna a látogatócentrum beruházása, amely Sóstó "kapuja" lesz, a létesítmény információs bázisként és egyben a park új főbejárataként is funkcionál majd - tette hozzá az állatpark vezetője.

Az öt elemből álló fejlesztési csomag részeként megújul a világ legritkább és legveszélyeztetettebb állatfajának, a hópárducnak a kifutója és kibővítik a fókamedencét. A tervek szerint még ősszel elkezdődhet a négy kilométer hosszú ökológiai tanösvény építése, illetve előkészítés alatt van az India-ház és egy, Európában egyedülálló, 3 milliárd forintból megépülő, a jégkorszakot bemutató látványosság is. Utóbbi két beruházás 2018-ban, valamint 2019 végére készülhet el - jegyezte meg az igazgató.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester a sajtótájékoztatón közölte: Nyíregyháza a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon (TOP) belül csaknem 30 milliárd forint forráshoz jut hozzá, és ebből közlekedésfejlesztési, intézményfelújítási, turisztikai projektek indulnak el.

A tervek között szerepel a 34 önkormányzati óvoda és 9 bölcsőde felújítása, egy új kórházi óvoda építése, a Sóstó további fejlesztése, a Bencs-villa rekonstrukciója. Egy másik programban biztosított 7 milliárd forintos forrásból új buszokat vásárolnak és utastájékoztató rendszert építenek ki, intermodális csomópont létesül a vasút- és az autóbuszállomás között és folytatódik a kerékpárutak építése is Nyíregyházán - közölte a polgármester.

Az uniós fejlesztések nyílt napját idén hatodik alkalommal rendezik meg, amelyen bemutatják és megnyitják az uniós források felhasználásával megvalósult sikeres hazai projektek kapuit a nagyközönség számára. Ezen a napon a megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legérdekesebbek kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!