Vizes vb - Csaknem félmillió néző az öt helyszínen

Fina - Vizes VB 2017, 2017.07.31

Csaknem félmillió, 485 ezer néző tekintette meg az öt helyszínen a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság versenyeit - mondta Seszták Miklós, a vasárnap zárult vb szervezőbizottságának elnöke a Duna Arénában tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A nemzeti fejlesztési miniszter kiemelte: a margitszigeti és a Duna Aréna melletti szurkolói zónákban több mint 400 ezer látogató fordult meg. A szigeten a két hét alatt ötször volt telt ház, szombaton, a Magyarország-Horvátország férfi vízilabdadöntő alatt pedig nemcsak a MAC-pályát, hanem a Margitszigetet is le kellett zárni.

"A helyszíneken nagyon sok külföldi szurkolt, százezres nagyságrendben rendeltek jegyeket, elsősorban britek, németek, franciák, amerikaiak" - mondta Seszták Miklós.

Seszták Miklós idézte a Magyar Turisztikai Ügynökség által elvégzett felmérés adatait, ezek szerint a budapesti szállodák megteltek, az átlagos kihasználtság a vb két hetében meghaladta a 90 százalékot, miközben a szobák átlagárai 200 százalékkal emelkedtek.

"A vendégek kétharmada ebben az időszakban kimondottan a vb miatt érkezett, ők az átlagosnál négyszer hosszabb ideig, több mint kilenc napig tartózkodtak itt" - mondta Seszták Miklós, aki a felmérésből kiemelte, hogy a tízes skálán az elégedettségi mutató 8,73, a biztonságérzet 8,84 volt, s a külföldi vendégek 66 százaléka tervezi, hogy visszajön Magyarországra.

A nemzeti fejlesztési miniszter felhívta a figyelmet az augusztus 7-én kezdődő masters világbajnokságra, amelyre 11 711-en akkreditáltak, ebből 9378 sportoló, közülük 6501 úszó, a vízilabdatornára pedig 125 csapat nevezett.

A szervezőbizottság tagjai közül Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere különösen büszke volt a megnyitóünnepségre, ahol "a kultúra és a sport találkozott" egymással.

"A produkcióban több mint ötszáz táncost tudtunk kiállítani a színpadra, akik összhang és koreográfia tekintetében világszínvonalon teljesítettek, de a fény- és hangtechnikát is ide kell soroljam, márpedig erre kevés ország lenne képes." - fogalmazott Balog Zoltán. Hozzátette: Budapesten jövőre junior műúszó-világbajnokság, 2019-ben pedig junior úszó-világbajnokság lesz. 2020-ban az úszók, vízilabdázók, szinkronúszók és műugrók Európa-bajnokságát rendezik meg a Duna Arénában, ami 2024-ben rövidpályás vb-nek ad otthont.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere kiemelte: "született budapestiként különösen jó érzéssel töltött el, hogy több mint 180 ország küldöttsége otthon érezte magát a fővárosunkban". Tarlós szerint a vb a világ szinte minden pontjára elvitte Budapest és Magyarország jó hírét: "köszönhetően a közvetítések nagyszerű színvonalának, mert a legszebb arcunkat mutattuk meg a világnak, ahogyan szerettük volna".

Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy a Duna Arénában 11 hivatalos világcsúcs született.

"A cápadresszes időszakot nem számítva ennyi világcsúcs olimpia utáni évben még soha nem született a világbajnokságok történetében." - hangsúlyozta. Fürjes elmondta: ez nagyban köszönhető a tudatos magyar tervezésnek, ami egy londoni cég tanulmányát vette kiindulási alapul, mert "a gyors medence esetében fontos szerep jut a vízmélységnek, a vízfeszítés technikájának, a víz áramlásának". Fürjes szerint a magyar nemzetet összekovácsolta a vizes vb, amit igazából "nem a világbajnokság miatt rendeztük meg", hanem azon túlmutatóan, az elkövetkezendő évtizedekre gondolva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!