A Debreceni Egyetemen tárgyalt az Európai Bizottság regionális és várospolitikai főigazgatója

Gazdaság, 2019.11.27

A többi között a felsőoktatási intézmény gyógyszerkutatásairól tárgyalt szerdán a Debreceni Egyetemen (DE) az Európai Bizottság regionális és várospolitikai főigazgatóságának főigazgatója.

Vittoria Alliata Di Villafranca az egyetem vezetőivel folytatott megbeszélést követő tájékoztatón hangsúlyozta: nagy hatással volt rá a debreceni Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) munkája. Az ország egyetlen egészségipari FIEK- programjáról szólva megjegyezte: az egyetem és a gyógyszeripari cégek együttműködésére alapuló európai uniós finanszírozású projekt oltóanyagok kidolgozására, előállítására jött létre. Hozzátette: a gyógyszerfejlesztés terén Magyarországnak jelentős hagyományai, a jövőben pedig komoly lehetőségei vannak.

A főigazgató az iparágat olyan területnek nevezte, ahol az Európai Unió is "szívesen veszi" a befektetéseket. Kiemelte: Magyarország az elmúlt időszakban az egyik legjelentősebb haszonélvezője volt az Európai Unió regionális támogatásainak. A 2021 utáni uniós pénzügyi ciklusról szólva közölte: az Európai Bizottság a jövőben a pénzügyi források koncentrációját szorgalmazza. Szeretnék, ha Magyarország ezeknek a támogatásoknak legalább 35 százalékát innovációra és a versenyképesség növelésére fordítaná.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora elmondta: a FIEK-program alapvető célja, hogy a gyógyszeripari szektorban az egyetemen belül egy sokszereplős fejlesztő központ alakuljon ki. Ebben az együttműködésben az egyetem szándéka, hogy a gyógyszerek nagyszériás gyártásáig, a termékek piaci bevezetéséig partnere maradjon a többi szereplőnek. A 2020 végéig tartó, 8,3 milliárd forintos költségvetésű projekt keretében vállalták, hogy kifejlesztenek két antibakteriális vakcinát, amelyeket kisszériás gyártásban előállítanak. A program legnagyobb költségvetésű része, az oltóanyag-gyártó kísérleti üzem megépítése a közbeszerzési eljárások miatt várhatóan nem készül el a projekt befejezéséig, ezért a kifejlesztett vakcinákat bérgyártásban állíttatják majd elő - fűzte hozzá a rektor. A FIEK-központ létrehozására a Debreceni Egyetem a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében csaknem hatmilliárd forint pályázati forrást nyert el. Közép-Európa első, úgynevezett sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyag-gyártó kísérleti üzemét az egyetem, a Richter Nyrt. és a Fluart Kft. közös kutatási programjának keretében hozzák létre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!