A globális autópiac további csökkenésére számít a német autóipari szövetség

Gazdaság, 2019.12.05

A globális autópiac visszaesésének folytatódására és Németországban több tízezer ágazati munkahely megszűnésére számít a német autóipari szövetség (VDA) a Die Welt című német lap csütörtöki számában ismertetett előrejelzése szerint.

A világszerte értékesített új autók száma a tavalyi 84,2 millióról 80,1 millióra csökkenhet az idén, jövőre pedig a 80 milliós határt is jóval alulmúlhatja, 78,9 millió lehet, ami nagyjából a 2015-ös szintnek felel meg.

A visszaesés legfőképpen annak tulajdonítható, hogy a három legnagyobb piacon egyszerre csökken a kereslet az új autók iránt.

Így Kínában az idén a tavalyihoz képest mintegy 10 százalékkal 20,9 millióra, jövőre további 2 százalékkal 20,5 millióra csökkenhet az eladott új kocsik száma.

Az Egyesült Államokban az idén 2 százalékos csökkenéssel 16,9 millióra, jövőre további 3 százalékos csökkenéssel 16,5 millióra süllyedhet az értékesítési darabszám.

Európában - az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagországaiban - az idén 15,6 millió darabnál stagnál az értékesítés, jövőre pedig 2 százalékkal 15,3 millióra csökkenhet a VDA előrejelzése szerint.

Az ágazat németországi foglalkoztatottainak száma az idén csak kismértékben csökken, a tavalyi 835 300-ról 834 ezerre, de a folyamat a robbanómotorral működő kocsik gyártásához képest kevesebb munkaerőt igénylő elektromos autók gyártásának előretörése, a digitalizáció, az automatizáció és a kereslet csökkenése miatt jelentősen gyorsulhat a következő években.

Így egyedül a motorból és a motor teljesítményének átvitelét biztosító elemekből álló hajtáslánc gyártását tekintve 2030-ig 70 ezerrel csökkenhet a németországi autóipari munkahelyek száma az ágazat vezető érdekképviseleti szövetségének előrejelzése szerint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!