A GVH elfogadta az Airbnb kötelezettségvállalását

Gazdaság, 2018.06.19

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland, private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását, amely szerint a társaság köteles módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjairól - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a GVH a vállalásra való tekintettel az ügyben jogsértést nem állapított meg, így bírságot sem szabott ki.

A hivatal 2016 októberében azért indított eljárást az Airbnb-vel szemben, mert feltételezhetőnek találta, hogy díjakkal, költségekkel kapcsolatos tájékoztatásai megtévesztik a fogyasztókat.

Az Airbnb többek között vállalta, hogy magyar nyelvű weboldalain a fogyasztók az utazás dátumának megadása után a teljes, valamennyi díjtételt (például a takarítási díjat és a további vendég után fizetendő díjakat) tartalmazó árat látják majd valamennyi felületen (asztali számítógépen, táblagépen, mobiltelefonon). Emellett a fogyasztók az utazás dátumának megadása nélküli kereséskor az ár értelmezését segítő, figyelmeztető üzenetet látnak arról, hogy a teljes árat - amelyet idegenforgalmi jellegű adók is növelhetnek - a dátum és a vendégek számának megadását követően ismerhetik meg - ismertették.

A vállalások kiterjednek továbbá a pénzváltásból és a kerekítésből adódó eltérések megszüntetésére is.

A tájékoztatások előírt módosítását követően a szálláshelyeket keresők összességében több és pontosabb információt kaphatnak az árakról, így tudatosabb döntéseket hozhatnak.

Az Airbnb a döntés kézhezvételét követő 120 napon belül köteles végrehajtani az előírt lépéseket, a teljesítést igazolnia kell a GVH-nak. A kötelezettségvállalás teljesülését a GVH utóvizsgálat keretében ellenőrzi - közölte a hivatal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!