A kormány fogyasztóvédelmi politikájának középpontjában a családok védelme áll

Gazdaság, 2018.07.19

A kormány fogyasztóvédelmi politikájának középpontjában a családok védelme, biztonsága áll - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, az Európai Bizottság Új megállapodás a fogyasztói érdekekért címen közzétett javaslatának társadalmi vitáján.

Keszthelyi Nikoletta fontosnak nevezte, hogy a magyar piacon a hagyományos és az online kereskedelemben is biztonságos termékek, szolgáltatások legyenek jelen.

Blanca Rodriguez Galindo, az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságának főosztályvezetője elmondta, hogy a bizottság nemrégiben tette közzé az európai fogyasztóvédelem megerősítésére vonatkozó javaslatát, a tervek szerint a végleges változatot jövő év tavaszán nyújtják be az Európai Parlamentnek a tagállamokban tartott konzultációt követően.

Ismertetése szerint a javaslatban erősítenék a fogyasztói jogorvoslati lehetőséget, egyebek közt bevezetnék a kollektív jogérvényesítést. Fogyasztói jog megsértésénél jelentősen növelnék a bírságtételeket, egyértelműbben szabályoznák az elállás lehetőségét, megszüntetnék a kettős minőséget, és szükségesnek tartják a tagállamok hatóságai közötti szorosabb együttműködést.

Keszthelyi Nikoletta hangsúlyozta, hogy az online kereskedelem terjedéséhez szükséges gyorsinternet-hálózat kialakítását a kormány támogatja, a komplex kormányzati program megvalósítása révén 2018 végére minden magyar háztartásban elérhetővé válik a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű internet.

Emlékeztetett, az internetről és a digitális fejlesztésekről tartott nemzeti konzultáción a válaszadók 59,6 százaléka egyetértett azzal, hogy létre kell hozni a jogsértő vállalkozások adatbázisát, 43,7 százaléka pedig hatékonyabb fogyasztóvédelmi intézményrendszert tartott szükségesnek az elektronikus kereskedelemnél is.

Keszthelyi Nikoletta elmondta, a nemzeti konzultáció megállapításai alapján a kormány javaslatára az Országgyűlés magasabb bírságsávot határozott meg az ismételt jogsértést elkövető internetes vállalkozásokkal szemben. Emellett Magyarországon adatbázist hoztak létre az e-kereskedelemben súlyos jogsértést elkövető vállalkozásokról, eddig a listára 307-en kerültek fel, ugyanakkor ezen vállalkozások mintegy 70 százaléka megszüntette a jogsértést.

Közölte azt is: 2017 tavaszától több mint 1300 webáruházat ellenőriztek Magyarországon a mintegy 3000 működő webáruházból. A korábbi 54 százalékhoz képest már csak mindössze 14 százalékuk volt ismételten jogsértő. Szerinte a javulás a folyamatos ellenőrzéseknek, valamint a bírságemelést is tartalmazó jogszabály-módosításnak köszönhető.

Úgy látja, az Európai Bizottság javaslatcsomagja számos olyan elemet, célkitűzést tartalmaz, amellyel egyet lehet érteni a fogyasztók érdekében. Egyebek közt példaként említette a kettős minőség gyakorlatának megszüntetését, valamint a kollektív jogérvényesítés lehetőségének bevezetését és a tagállamok hatóságai közötti együttműködését erősítését.

Megjegyezte: Magyarországon 1998 óta lehetőség van arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság, fogyasztóvédelmi egyesület, ügyészség keresetet indítson a fogyasztók érdekében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!