A közbeszerzések fenntarthatóságát hangsúlyozta az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke

Gazdaság, 2018.05.24

Minél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövőben a közbeszerzési eljárásoknál a fenntarthatósági szempontokra, így a költséghatékonyságra és a környezettudatosságra - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Közbeszerzési Hatóság Felelősen a jövő generációjáért című konferenciáján Budapesten, csütörtökön.

Bánki Erik megjegyezte: a társadalmi és szociális szempontokat, valamint az innovációt is jobban figyelembe kellene venni a közbeszerzések elbírálásánál.

Az elmúlt időszakban a közbeszerzések értéke évente meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát, a kétezer milliárd forintot - idézte fel a gazdasági bizottság elnöke.

A közbeszerzések éves összegének nagyjából fele - darabszám alapján négyötöde - a kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv) kerül. A kkv-k a foglalkoztatás kétharmadát biztosítják, így kiemelten fontos minden lehetőséget megragadni a tájékoztatásukra - hívta fel a figyelmet.

Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke ismertette, a zöld szempontokat tartalmazó eljárások aránya 7-9 százalék közé esik jelenleg.

A hatóságnál az idei év a fenntartható közbeszerzések éve lesz, amellyel az a céljuk, hogy a jövő generációkért felelős közbeszerzési gyakorlatot erősítsék - hangsúlyozta. A hatóság elnöke azt is hozzátette: többek között nívódíj alapításával kívánják tudatosítani a fenntarthatósági szempontok fontosságát.

Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság igazgatóságának a vezetője a konferencián elmondta, a piacok nem fogják tudni fenntartható pályára állítani a világot, ez az államok és a közösségek feladata.

A világ rendszerszintű válsággal néz szembe, a környezeti, társadalmi és gazdasági problémák kezelése külön nem lehetséges - vélekedett, utalva egyebek mellett a túlnépesedésre és a számos térségben súlyos gondokat okozó vízhiányra, a természeti katasztrófákra.

Az elnöki hivatal fenntarthatósági részlegének igazgatója szerint Magyarországról nézve a közbeszerzések zöldítésével jelentős pozitív változások indíthatók be a fenntarthatóság érdekében, hiszen jelentős összegről, a GPP 5 százalékáról van szó - ismételte meg az adatot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!