A PannErgy Nyrt. az idén sem fizet osztalékot

Gazdaság, 2020.08.07

A PannErgy Nyrt. pénteki közgyűlése jóváhagyta az igazgatótanács közgyűlési hatáskörben korábban hozott határozatát, amelynek értelmében eredménytartalékba helyezik a 2019. évi adózott eredményt, 43,47 millió forintot, így a társaság nem fizet osztalékot - közölte a PannErgy Nyt. pénteken az MTI-vel.

A társaság nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készített éves beszámolójából - amelyet április 30-án tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján - kiderült, hogy a vállalat tavalyi adózott eredménye jelentősen elmaradt a 2018-as értéktől, ami 164,86 millió forint volt.

Az éves beszámoló szerint a PannErgy Nyrt. 335,23 millió forint konszolidált árbevételt ért el 2019-ben, amely 48 százalékkal elmaradt a 2018-as 648,44 millió forinttól.

A geotermikus energiatermelő rendszerek kiépítésével és üzemeltetésével foglalkozó vállalatot a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Részvényeivel pénteken délután 598 forinton kereskedtek, ez 1,60 százalékos gyengülés az előző záróárhoz képest. Egy éven belüli legmagasabb árfolyamuk 772 forint, a legalacsonyabb 461 forint volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!