A Wizz Air induló repülőgépei késtek a legtöbbet tavaly Nagy-Britanniában

Gazdaság, 2018.08.06

A Wizz Air repülőgépei indultak a legnagyobb, a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) adatai alapján hétfőn közölt összesítés szerint átlagosan 23 perces késéssel az Egyesült Királyság repülőtereiről tavaly.

A legpontatlanabb légitársaságok 2017-es listáján a magyar hátterű cég után a Norwegian Air Shuttle lett a második, utána pedig a Vueling Airlines, a Thomas Cook Airlines és a BMI Regional következik.

A hétfői brit sajtóban közölt összesítés során 44 olyan légitársaságot vettek figyelembe, amelyek legalább kétezer menetrendszerinti járatot indítottak az Egyesült Királyság repülőtereiről tavaly. A késések átlagának megállapításakor minden járatot figyelembe vettek, azokat is, amelyek pontosan szálltak fel. A CAA nem veszi számításba viszont a törölt járatokat. A legpontosabb a Scandinavian Airlines volt, a légitársaság gépei jellemzően csak hét percet késtek. A második helyre az Aer Lingus került, majd az Air France, az Alitalia és a Delta Airlines következik a sorban.

Az összes járatot és légitársaságot számításba véve 15 perc volt a késések átlaga 2017-ben a brit repülőterekről induló járatoknál.

A Wizz Air egyik szóvivője részben a repülőtéri infrastruktúrát, a forgalmas légteret és a tavalyi szokatlanul kemény telet okolta azért, hogy - mint fogalmazott - a légitársaság nagy-britanniai járatai jóval többet késtek, mint a többi országban. A The Guardian című lap szerint hozzátette, hogy intézkedéseket hoztak a késések csökkentése érdekében, többek közt nyolc repülőgépet állomásoztatnak az Egyesült Királyságban, hogy kevésbé legyenek kiszolgáltatva az érkező járatok esetleges késésének.

A légitársaságokat tömörítő brit szövetség, a BAR UK ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy a késések rendkívül nagy költségekkel járnak a társaságoknak, és a kormányzattal, a repülésügyi hatóságokkal, valamint a repülőterekkel együttműködve mindent megtesznek azért, hogy a minimálisra csökkentsék a késések rajtuk kívülálló okait is.

Az utasok a késés okaitól és mértékétől függően különböző ellátásra és kompenzációra jogosultak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!