A Foxconn tajvani óriásvállalat tízmilliárd dolláros beruházást hoz létre Wisconsinban

Gazdaság, 2017.07.27

A Foxconn tajvani óriáscég tízmilliárd dolláros beruházással új elektronikai gyárat hoz létre Wisconsin szövetségi államban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban szerdán.

Az amerikai Apple okostelefonjaihoz alkatrészeket gyártó Foxconn döntését a Politico című lap Trump elnök számára politikailag jelentős eredménynek minősítette. Donald Trump ugyanis beiktatása óta több amerikai és külföldi vállalatvezetővel egyeztetett személyesen annak érdekében, hogy az Egyesült Államokban hozzanak létre új beruházásokat, és ezzel új munkahelyeket is.

A Foxconn - Trump bejelentése szerint - hét szövetségi állam közül választotta ki Wisconsint a beruházás színhelyéül. Az új üzemben a tervek szerint televíziókban és számítógépekben használatos folyadékkristályos képernyő (LCD) paneleket gyártanak majd.

Ebben az államban a republikánus Scott Walker a kormányzó. Bár az állam szavazói az elmúlt évtizedek választásain többnyire demokrata párti elnökjelölteket támogattak, 2016-ban a többség - éppen a gazdaság megélénkítése reményében - Donald Trumpra szavazott.

"Nagyszerű nap ez az amerikai dolgozók és mindenki számára, aki hisz a Made in USA koncepciójában" - fogalmazott az elnök a Fehér Házban, ahol Terry Gou, a Foxconn vezetője mellett ott állt Paul Ryan házelnök, aki maga is wisconsini politikus, valamint Scott Walker kormányzó. "Gou elnök hisz és bízik az amerikai gazdaság jövőjében" - fogalmazott rövid beszédében Trump, aki nem mulasztotta el hozzátenni: "Ha nem választottak volna meg engem elnöknek, Gou határozottan nem itt költött volna el tízmilliárd dollárt."

A beruházást Wisconsin állam is segíti: 15 év alatt összesen 3 milliárd dolláros gazdasági ösztönzőkkel támogatja az óriásvállalatot, ám csak abban az esetben, ha a Foxconn létrehozza az ígért 3 ezer új munkahelyet és a dolgozóknak átlagosan évi 54 ezer dolláros fizetést biztosít.

Scott Walker kormányzó a beruházást Wisconsin története legnagyobb gazdasági fejlesztésének nevezte. Arról nem közölt részleteket, hogy a tajvani óriáscéget az állam milyen jellegű segítséggel ösztönzi: készpénzzel, adókedvezménnyel vagy infrastrukturális beruházásokkal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!