A korábban becsültnél lassabban nőtt tavaly a brit gazdaság

Gazdaság, 2017.02.22

A korábban becsültnél lassabb volt tavaly a brit gazdaság növekedési üteme az előzetesen számítottnál valamivel erősebb év végi lendület ellenére is.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett második, részletesebb adatokra alapozott becslése szerint a hazai össztermék (GDP) 2016 egészében átlagosan 1,8 százalékkal nőtt. A múlt hónapban kiadott előzetes becslésben 2 százalékos egész éves tavalyi GDP-növekedés szerepelt.

A negatív felülvizsgálat egyik tényezője a tavalyi első negyedévi teljesítmény átértékelése volt. Az ONS új adatai szerint abban a három hónapban a brit gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest az eddig számolt 0,3 százalék helyett.

A statisztikai hivatal ugyanakkor 0,7 százalékra emelte az előzetes becslésben szereplő 0,6 százalékról a tavalyi negyedik negyedévre kalkulált negyedéves összevetésű növekedési ütemet.

A szerdai adatismertetéshez fűzött kommentárjában az ONS hangsúlyozta, hogy a brit gazdaság 16 negyedéve növekszik folyamatosan, és a GDP-érték már 8,6 százalékkal magasabb a legutóbbi recesszió előtti utolsó, 2008 első negyedévében mért csúcspontnál.

A statisztikai hivatal kitér arra is, hogy a hét vezető ipari hatalom (G7) csoportján belül már csak az olasz gazdaságnak nem sikerült utolérnie a pénzügyi válság előtti önmagát: az olasz hazai össztermék az ONS számításai szerint még mindig 7,4 százalékkal elmarad a válság előtt mért legutóbbi csúcsszinttől. A G7-gazdaságok közül az Egyesült Államok produkálta a leglendületesebb fellendülést, 12,9 százalékkal meghaladva a válság előtti csúcsteljesítményt. Ebben a csoportban a brit gazdaság érte el a második legerőteljesebb ütemű kilábalást a recesszióból.

A brit gazdaság rövid távú kilátásait a brit jegybank a korábbiaknál jóval derűlátóbban ítéli meg, hosszabb távon azonban már lassulást valószínűsít. A Bank of England új inflációs jelentése szerint a hazai össztermék 2017 egészében átlagosan 2 százalékkal növekedhet. Novemberben közzétett előző prognózisában a jegybank 1,4 százalékos növekedést jósolt az idei évre a brit gazdaságban.

Az új, felülvizsgált jelentés szerint a növekedési előrejelzés javítását a brit pénzügyminiszter, Philip Hammond által kilátásba helyezett költségvetési ösztönzés, a világgazdasági aktivitás élénkülése, a globális tőzsdei fellendülés és a hazai hitelpiaci kondíciók kedvezőbbé válása indokolta.

A Bank of England szerint azonban a nominálbérek növekedésének lassulása, valamint a font gyengüléséből eredő magasabb importárak miatt a következő években valószínűleg már érdemben csökken a háztartások reálbér-növekedésének üteme, és ennek nyomán várhatóan lassul a fogyasztási kiadások reálnövekedése is.

Mindezek figyelembevételével a Bank of England jövőre 1,6 százalékos, 2019-ben 1,7 százalékos növekedéssel számol a brit gazdaságban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!