A Magyar Nemzeti Kereskedőház két céget jutatott ki Las Vegasba, egy innovatív technológiákat bemutató kiállításra

Gazdaság, 2016.01.19

Első alkalommal biztosította a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) két magyar startup cég részvételét a Las Vegasban tartott innovatív technológiákat bemutató kiállításon - mondta el az MNKH vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.  

Ducsai-Oláh Zsanett kiemelte: a négynapos rendezvényen 3800 kiállító mutatta be fejlesztéseit, 170 ezren látogattak ki az eseményre, ahol a világ minden részéről ideérkezett startupok mutatták be a legújabb piacra szánt termékeiket.

Az egyik kiválasztott cég a Brewie alapítója, Pál Marcell elmondta: az általuk kifejlesztett sörkészítő gépet mutatták be, két nap alatt több mint 800-an látogatták meg a standjukat.

A másik kiválasztott cég pedig egy olyan gyerekjátékot mutatott be a nemzetközi kiállításon, ami a virtuális világot köti össze a valósággal, és a gyerekek motorikus és egyéb kreatív képességeit fejleszti - tette hozzá az MNKH vezérigazgatója.

A vezérigazgató szerint a Las Vegasban tartott rendezvény a világ egyik jelentősebb innovatív technológiákat bemutató kiállítása.

Hozzátette: az MNKH két magyar startup cég kijutását tudta biztosítani, így a cégek bemutathatták saját fejlesztéseiket.

Ducsai-Oláh Zsanett közölte, a résztvevőket szakmai zsűri választotta ki, a Los Angeles-i kiállításnál fontos kritérium volt, hogy a stratup cég rendelkezzen kész termékkel, a résztvevőknek pedig legyen angol nyelvtudása.

Az MNKH minden szektorból várja a startup cégek jelentkezését, mivel célja, hogy kiszámítható és folyamatos támogatást nyújtsanak a startup cégeknek a külpiacok, befektetők, beszállítók megtalálásában.

Hangsúlyozta azt is, hogy a magyar export legfontosabb terméke a magyar tudás és a magyar innováció.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!