A Nemzeti Fejlesztési Programirodát és a Grand Tokajt ellenőrizte az ÁSZ

Gazdaság, 2017.11.23

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrei szerint az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. (NFP Kft.) vagyongazdálkodása megfelelő volt, működésének szabályozottsága 2013-ban ugyan nem felelt meg az előírásoknak, de a cég pótolta a hiányzó szabályzatokat.

Nem volt megfelelő viszont a Grand Tokaj Zrt. működésének szabályozottsága és vagyongazdálkodása a számvevők szerint, azonban a cég észrevételében jelezte, hogy intézkedett a feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében - ismertette az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, azt követően hogy befejezte az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. 2013-2015. közötti és a Grand Tokaj Zrt. 2012-2015. közötti évekre vonatkozó vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzését.

A közleményben kifejtik: az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-t 2013. március 8-án alapította a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Létrehozásának célja a kormány által meghatározott projektek szakmai támogatása, kormányzati intézkedések kidolgozása és központi koordinációs tevékenység ellátása volt. A társaság működését költségvetési forrásból, valamint támogatásból biztosították.

A számvevők megállapítása szerint a kizárólag állami tulajdonban lévő programiroda felett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az MNV tulajdonosi joggyakorlása szabályszerű volt. A társaság működésének szabályozottsága 2013-ban nem felelt meg az előírásoknak, de 2014 végére pótolta a hiányzó szabályzatokat, valamint aktualizálási kötelezettségének is eleget tett 2014-2015-ben. Az Állami Számvevőszék jelentésében nem fogalmazott meg javaslatot.

A Grand Tokaj Zrt., amely a 2016-os névváltozást megelőzően a Tokaj Kereskedőház Zrt. néven működött, 100 százalékos állami tulajdonban lévő egyszemélyes gazdasági társaság. Tevékenysége a világörökség részét képező Tokaj-Hegyalja zárt, történelmi borvidékén borkészítésre és értékesítésre, borkóstoltatásra, valamint szőlőalapanyag termelésére és felvásárlására épült.

Az ellenőrzés megállapította, hogy az MNV tulajdonosi joggyakorlása összességében szabályszerű volt. A Grand Tokaj Zrt. vagyonkezelésében lévő földterületekre - amelyek fölött a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) gyakorolta - kötött vagyonkezelési szerződés nem biztosította az állami vagyonról szóló törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak maradéktalan betartását, mivel nem tartalmazta a vagyonkezelésbe adott ingatlanok értékét.

A társaság vagyongazdálkodással kapcsolatos szabályozása nem volt megfelelő, mivel a számviteli politika és az annak részeként elkészített szabályzatok - a pénzkezelési szabályzat kivételével -, valamint a számlarend nem felelt meg a számvitelről szóló törvény előírásainak.

A Grand Tokaj Zrt. bevételeinek és ráfordításainak elszámolása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, ugyanakkor a vagyonelemek elszámolása nem volt szabályszerű. A társaság kialakította a saját vagyon értékének megőrzését, gyarapítását szolgáló, szabályszerű vagyongazdálkodás feltételeit, azonban tervezési tevékenysége nem volt szabályszerű, saját vagyonát nem az előírásoknak megfelelően tartotta nyilván.

Az ÁSZ jelentésében hat javaslatot fogalmazott meg a Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatójának és két javaslatot az NFA elnökének, amelyekre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!