TV műsor

A parlament előtt a javaslat a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek illetékmentességéről

Gazdaság, 2017.09.12

Kósa Lajos (Fidesz) benyújtotta a parlamenthez a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek cégbírósági eljárását illetékmentessé tevő javaslatát.

Közérdekű nyugdíjas szövetkezet alapításakor jelenleg 100 ezer forint cégbejegyzésre irányuló eljárási illetéket kell fizetni.

A módosító javaslat kiterjesztené az illetékmentességet a törvény hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokra is. Az állami adóhatóságnak a cégbíróság visszatérítésről szóló végzése alapján, a végzés közlésétől számított 30 napon belül, hivatalból vissza kellene térítenie a megfizetett illetéket.

A benyújtó a módosítást azzal indokolta, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet alapítására jogosultak főszabály szerint nyugdíjasok (de kizárólag természetes személyek) lehetnek, másrészt azzal, hogy a szociális szövetkezet, a korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzésére irányuló eljárás is illetékmentes.

A módosító javaslat a szövetkezetekről szóló törvényben jogtechnikai pontosításokat javasol.

A törvény elfogadása esetén a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!