A vártnál jóval kevésbé növekedett az euróövezet ipari termelése januárban

Gazdaság, 2017.03.14

A vártnál jóval kisebb mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése januárban.

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által kedden kiadott jelentés szerint januárban szezonális kiigazítással 0,9 százalékkal bővült az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése az előző hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 0,6 százalékra rúgott a növekedési ütem. Elemzők jóval erősebb adatokat vártak, havi szinten 0,9 százalékos, éves összevetésben pedig 2,0 százalékos növekedésre számítottak.

Az Európai Unió 28 tagállamában decemberhez képest 0,5 százalékkal, tavaly januárhoz képest pedig 1,3 százalékkal növekedett az ipari termelés.

Decemberben az euróövezetben éves összehasonlításban 2,5 százalékkal növekedett, havi szinten viszont 1,2 százalékkal csökkent az ipari termelés, míg az Európai Unióban 3,3 százalékos éves növekedést, illetve havi szinten 0,7 százalékos visszaesést mértek.

Januárban havi összevetésben a legnagyobb mértékben Írországban nőtt az ipari termelés, 3,4 százalékkal, Németországban 3,3 százalékkal, Görögországban pedig 2,5 százalékkal. A legnagyobb csökkenés Horvátországban volt, 6,8 százalékos, Dániában 4,6 százalékos, Bulgáriában 3,9 százalékos.

Az egy évvel korábbihoz képest júliusban a legnagyobb mértékben Litvánia ipari termelése nőtt, 8,4 százalékkal. Görögországban 7,4 százalék, Észtországban pedig 6,7 százalék volt a növekedés. A legrosszabb adat Írországé, 8,6 százalékos zsugorodással, majd Bulgária következik 1,2 százalékos, illetve Luxembourg 0,9 százalékos csökkenéssel.

Az Eurostat adatai szerint Magyarország ipari termelése éves összevetésben 1,6 százalékkal növekedett, havi összehasonlításban pedig 0,1 százalékkal csökkent az év első hónapjában.

Rendeltetés szerinti bontásban a legnagyobb mértékben, 2,8 százalékkal a beruházási javak termelése nőtt az euróövezetben januárban az előző havihoz képest, az energiatermelés pedig 1,9 százalékkal bővült. A tartós fogyasztási javak előállítása 0,4 százalékkal, a további feldolgozásra szánt termékek gyártása ugyancsak 0,4 százalékkal esett vissza. Az EU-ban a beruházási javak előállítása 2,4 százalékkal, az energiatermelés pedig 1,5 százalékkal növekedett, míg a félkész termékek előállítása 0,4 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké pedig 0,9 százalékkal zsugorodott.

Az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben a beruházási javak előállítása 0,8 százalékkal, a nem tartós fogyasztási cikkek termelése pedig 2,6 százalékkal csökkent, miközben az energiatermelés 6,9 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek termelése 1,5 százalékkal, a köztes termékeké pedig 0,8 százalékkal növekedett. Az EU-ban az energiatermelés 5,6 százalékkal ugrott meg, a tőkejavak termelése 0,8 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek előállítása 2,0 százalékkal, a félkész termékeké pedig 1,7 százalékkal nőtt, míg a nem tartós fogyasztási cikkek termelése 2,2 százalékkal csökkent.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!