Ágazati vizsgálatot indít a műsorszolgáltatás és -terjesztés piacán a versenyhivatal

Gazdaság, 2020.06.05

Ágazati vizsgálatot indít a műsorszolgáltatás és -terjesztés piacán a versenyhivatal, mivel a beérkezett jelzések szerint a televíziós műsorszolgáltatók kedvezőbb díjak mellett nyújtják szolgáltatásaikat a jelentősebb méretű műsorterjesztő vállalkozásoknak, mint a kisebbeknek - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.

A közleményben kifejtették, ez esetben a kisebb műsorterjesztő szolgáltatóknak magasabb költségeik keletkeznek, ami versenyhátrányt jelenthet számukra, torzulhat a verseny, a hazai fogyasztók választási lehetősége kevesebb szolgáltatóra, rosszabb ár-érték arányú programcsomagokra korlátozódhat.

Rámutatnak arra, a műsorterjesztő vállalkozások programcsomagokba szerkesztik a műsorszolgáltatóktól vásárolt tartalmakat, ezeket értékesítik a fogyasztóknak. A kisebb műsorterjesztő vállalkozások által viselt magasabb költségek hatással lehetnek a televíziós műsorok kínálatára, a fogyasztói árakra. Ugyanakkor akár pozitív hatásokkal is járhat a fogyasztó számára a nagyobb műsorterjesztők által generált fokozottabb ár- illetve minőségi verseny, az egyes hírközlési szolgáltatók hatékonyságának növekedése.

A vizsgálat során a GVH felméri a műsorszolgáltatók és műsorterjesztő vállalkozások közötti árazási viszonyok alakulását, a műsorszolgáltatás és műsorterjesztés jellemzőit, összefüggéseit, ezek hatását a piaci szereplők stratégiájára, valamint a nagykereskedelmi piacon érvényesülő árakra.

Ha a vizsgálat piaci torzulásokat tár fel, ezek kezelésére a GVH versenyfelügyeleti eljárást indíthat, ajánlásokat tehet a piac szereplőinek, jelzéssel élhet a jogalkotó felé - írják a közleményben.

Az ágazati vizsgálattal a GVH hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a vállalkozások közötti verseny a fogyasztók érdekeit szolgálja - közölte a versenyhivatal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!