AM: az almatermesztés jövője szempontjából fontos a megfelelő felvásárlási ár

Gazdaság, 2018.08.14

A hazai almatermesztés jövője, az almatermelők  megélhetése szempontjából fontos, hogy a felvásárlók, feldolgozóüzemek a piaci viszonyokat figyelembe vevő árat fizessenek az almáért - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Hangsúlyozzák: az idei évben kialakítható olyan felvásárlási ár az ipari alma piacán, ami lehetővé teszi, hogy mind a termelők, mind pedig a feldolgozók megfelelő jövedelem mellett végezhessék tevékenységüket.

A közlemény szerint Magyarországon az idei almatermés 720 ezer tonna körül várható, ami meghaladja a korábbi években tapasztalt termésmennyiséget, azonban jelentősen elmarad a 2014. évi 920 ezer tonnás rekordterméstől.

Az AM közleményében kifejti, hogy az ipari alma árát az almasűrítmény világpiaci ára határozza meg, amely elsősorban a kínai almatermés mennyiségétől és a kínai almasűrítmény-export volumenétől függ. Az idei alacsony kínai almatermés mellett az almasűrítmény világpiaci ára közepes szinten, tonnánként ezer euró körül alakul, amely azonban még mindig számottevően meghaladja a 2014. évi almasűrítmény árakat.

A minisztérium álláspontja szerint ez az árszint gazdasági számítások alapján lehetővé teszi a 2014. évi 17,20 forint kilogrammonkénti átlagárat jelentősen meghaladó átvételi árak alkalmazása mellett is a legyártott almasűrítmény világpiaci árakon történő értékesítését.

A tárca támogatja az almatermelő gazdák minden olyan megmozdulását, összefogását és érdekérvényesítő tevékenységét, amelyek a méltányos alma átvételi árak elérését szolgálják - közölte az Agrárminisztérium.

A Magyar Idők keddi cikke szerint az egyik legnagyobb léalma-felvásárló bőven az önköltség alatti felvásárlási árat ajánlott az almatermelőknek, a gazdák tüntetnek a méltányos ár kialkudásáig.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy az ipari alma jelenleg kirívóan alacsony, kilogrammonként 13 forintos ára mellett a termelők önköltsége, így a betakarítás és a beszállítás költsége sem térül meg.

A FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint az ÉKASZ (Alma Terméktanács) szerint is megalázóan alacsony a léalma induló ára. Hétfői közleményükben azt írták: érthetetlen, a piaci viszonyokkal nem magyarázható a kiajánlott 13 forintos induló ár.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!