AM: eddig 18 milliárd forinttal támogatják a gombaházak és hűtőházak építését

Gazdaság, 2018.07.06

Mintegy száznyolcvan agrárvállalkozás 18 milliárd forintos támogatással épít, vagy fejleszt gombaházakat és hűtőházakat, a jövőben mindkét szám tovább növekszik - közölte Kiss Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Csornán, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet 256 millió forintból felépült hűtőházának átadásán.

A fejlesztésre, ami a Vidékfejlesztési programban a gombaházak és a hűtőházak közül elsőként valósult meg az országban, mintegy 150 millió forint támogatást nyert a szövetkezet.

Kiss Miklós Zsolt elmondta, hogy a program megalkotásakor az volt a kormány célja, hogy segítse azon vidéki agrárvállalkozásokat, amelyek a fejlesztésekkel munkahelyet teremtenek, illetve hatékonyabbak és versenyképesebbek tudnak lenni.

Hozzátette, a beruházásokkal az energiafüggőségüket is csökkenteni tudják a vállalkozások, ennek jó példája a csornai beruházás, mert itt napelemeket is telepítettek.

Az államtitkár kitért arra is, hogy éles a verseny az Európai Unióban és a globális piacon, és erre a magyar agrárágazatnak is fel kell készülnie. Az ilyen és ehhez hasonló beruházások a felkészülést is támogatják, mert a hűtőházakkal egyebek mellett növekszik az ellátás biztonsága - mondta.

Széles Sándor megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy a szövetkezet a hűtőházzal nagy potenciált ad a Hanságnak, a Rábaköznek és a Fertő térségnek, mert azzal, hogy egész éven át, folyamatosan tudják biztosítani az áruellátást, csökken a piaccal szembeni kiszolgáltatottságuk.

Családi János, a szövetkezet elnöke felidézte, hogy fél év alatt épült meg a hűtőház, ami 450 tonna kapacitású. A hét hűtőkamra közül a legnagyobb száz tonna kapacitású.

A Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet 2003 márciusában alakult meg 19 taggal, jelenleg mintegy ötven tagja van. Fő termékük az alma és a vöröshagyma, de nagy területen termelik a különböző káposztaféléket, gyökérzöldségeket és konzervipari paprikaféléket is.

Árbevétele a nyilvános céginformációk szerint tavaly 592 millió forint volt, mintegy 206 millió forinttal több, mint 2016-ban. A 2016. évi alacsony árbevételt a fagykárral indokolta az elnök.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!