Átadták a 2018-as Fenntartható fejlődésért díjakat

Gazdaság, 2018.10.18

Idén másodszor adták át a Fenntartható fejlődésért díjakat a fenntarthatóság területén tett kiemelkedő vállalati, vezetői és személyes teljesítmények elismeréseként csütörtökön Budapesten.

A díjat a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) adta. Az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) magyarországi szervezete 2007-ben alakult, a magyar GDP 30 százalékát adó és mintegy 430 ezer embert foglalkoztató vállalatok első számú vezetőinek üzleti fóruma, 82 vállalati tagja van.

Ifj. Chikán Attila, a szervezet elnöke a díjátadón rámutatott: az ENSZ jelentése szerint már csak 12 év van a klímaváltozás megállítására, amelyhez elengedhetetlen a fenntartható működés az üzleti életben is. A BCSDH az üzleti szféra számára két pontból álló ajánlást fogalmazott meg: az első pont szerint üzleti modellváltásra van szükség a fenntartható termékek és szolgáltatások versenyképessé tételéhez. A második pedig a fogyasztók szemléletváltása - mondta.

Doreswamy Nandkishore, a Nestlé SA korábbi ügyvezető alelnöke előadásában rámutatott: nagy változások korában a szervezetek túlélése attól függ, hogy képesek-e alkalmazkodni és változni. A vezetők elsődleges felelőssége a fenntartható értékteremtés - tette hozzá.

A Fenntartható jövőjért díj nyertese 2018-ban változásvezető kategóriában Molnár Ferenc (Ilcsi Szépítő Füvek) lett, vezető nő kategória nyertesei Demeter Bubalo Zdravka (Mol) Urbán Anita (Grundfos), Verő Barbara (Nestlé), és Vörös Mónika (Unilever). A legjobb üzleti megoldás díjat a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. a digitális iroda programja, a Heineken Zrt. műanyagmentes-komposztálható pohár programja, és a Mol Nyrt. autómegosztó programja nyerték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!