Átadták a Karcagi Parkerdő Lombkorona sétányát

Gazdaság, 2017.12.06

Csaknem 100 millió forint beruházásával egy mintegy hat méter magasan és több mint 300 méter hosszan épített Lombkorona sétányt adtak át szerdán a Karcagi Parkerdőben, a beruházás a Nefag Zrt. elmúlt években megkezdett közjóléti turisztikai fejlesztéseinek részeként valósult meg.

Átadták a Karcagi Parkerdő Lombkorona sétányát Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az ünnepségen elmondta: az erdők a táj jellegéből adódóan különösen fontosak az Alföldön, felbecsülhetetlenül értékes környezeti, gazdasági és társadalmi szolgáltatásokat nyújtanak és turisztikai vonzerővel is bírnak.

Hozzátette: a karcagi építmény bejárható teljes hossza 314 méter, a fa járószerkezet hossza 234 méter.

A miniszter szólt arról, hogy a Nefag Zrt. megtermelt eredményeinek jelentős részét fordítja közjóléti fejlesztésekre. A miniszter bízik abban, hogy a már ma is népszerű parkerdőt még többen látogatják a jövőben. Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta: a regisztrált látogatóközpontokban a nyilvántartott látogatók száma 2010 óta mintegy 70 százalékkal nőtt. Ilyen ütemű növekedés mellett tíz év alatt megkétszereződik a látogatóközpontokba betérők száma. Példaként elmondta, hogy 2010 óta 38 új kilátó létesült, 31 kilátót felújítottak, 80 turistaház újult meg.

A kormánybiztos bízik abban, hogy a turisztikai attrakciókat nem csak Magyarországról, hanem külföldről is egyre többen látogatják majd - jegyezte meg Révész Máriusz. Dégi Zoltán, a Nefag Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a karcagi Erzsébet liget lombkorona sétányának megépítésével a cég vezetése olyan fejlesztést valósított meg, amelyből nagyon kevés van az országban. A sétány különlegességét adja, hogy a fátlan Hortobágy szélén, mintegy oázisként jelenik meg egy parkerdőben.
(MTI)

Galériánk

Átadták a Karcagi Parkerdő Lombkorona sétányát Átadták a Karcagi Parkerdő Lombkorona sétányát
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!