Átmeneti lehetett az ipari termelés megtorpanása az elemzők szerint

Gazdaság, 2018.01.08

Csak átmeneti lehetett az ipari termelés tavaly novemberi lefékeződése az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a múlt év egészére 5 százalék feletti növekedést várnak az ágazatban.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett előzetes adatai szerint az ipari termelés 2017 novemberében 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás novemberben. A múlt év első 11 hónapjában a termelés 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérve.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az ipar csalódást keltő teljesítményt nyújtott novemberben. Az mindenesetre már szinte biztosra vehető, hogy 2017 egészében az ipar 5 százalék feletti növekedést produkálhatott - tette hozzá. A negatív meglepetés okait az előzetes adatok alapján csak találgatni lehet, a KSH kommentárja szerint elsősorban az autógyártás és az élelmiszeripar gyenge teljesítménye felelős a teljes ipar gyengélkedéséért.

Az élelmiszerszektorban főként az előző évi magas bázis okozta a visszaesést, és a madárinfluenza is negatívan hatott - közölte. Mindezek alapján az elemző szerint leginkább átmeneti hatások okozták az ipar lassulását, így a következő hónapokban fellendülés jöhet.

Rámutatott: a gyenge ipari adat mérsékli annak lehetőségét, hogy az utolsó negyedévben 4,3 százalékos legyen a GDP-növekedés, ami ahhoz kellene, hogy 2017 egészében Magyarország elérje vagy meghaladja a 4 százalékos gazdasági növekedést.

Németh Dávid, a K&H Bank elemzője azt emelte ki, hogy folytatódott a növekedés az ágazatban, igaz, az előző hónapokhoz képest visszafogottabb tempóban. A legújabb adat első becslés, a részletek még nem ismertek, de a jelenlegi kilátások alapján a múlt év egészében 5,3 százalékos növekedést érhetett el a magyar ipar - írta.

Az elemző szerint 2018-ban 5 százalék körüli ipari bővüléssel lehet számolni, amit élénkülés követhet 2019-ben. Ha kitart addig a nemzetköz konjunktúra és a várakozásoknak megfelelően beépülnek addigra az új járműipari kapacitások, akkor 2019-ben akár 6-7 százalékra gyorsulhat az ipari növekedés - fejtette ki. Németh Dávid hozzátette azt is, hogy nem csak a járműipar járulhat hozzá a növekedéshez a következő időszakban, mivel más ipari alágazatokban is megjelentek újabb kapacitások, amelyek szintén gyorsíthatják a bővülést.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint az ipari termelés megtorpanása átmeneti lehet, mivel éles ellentétben áll az évtizedes és történelmi csúcsokat döntögető magyar, német és európai ipari bizalmi és beszerzésimenedzser-indexekkel. Ezért az ipari termelés a következő hónapokban ismét magára találhat, amit a jövő évben üzembe lépő új feldolgozóipari kapacitások - különösen az új járműgyártási kapacitások - is támogathatnak szerinte.

Az elemző 2017-ben 5 százalék körüli növekedésre számít az iparban, szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva 5,6 százalékosra, mivel 2017-ben kevesebb munkanap volt az előző évhez képest. Lényegesebb gyorsulásra 2018-ban számít, amikor újabb jelentős autóipari kapacitások (Audi, Mercedes) lépnek üzembe. A konjunktúramutatók alapján az ipari termelés akár szignifikánsan gyorsabban is növekedhet - mondta. Hozzátette, az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások.

Elmondta azt is, hogy 2010 óta az ipari termelés mintegy 28 százalékkal bővült.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!