Az első négy hónapban 1,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság, 2020.06.04

Az első négy hónapban 1,5 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.

A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a növekedés 1 százalék volt a vizsgált időszakban.

A növekedés főleg az élelmiszer-eladásnak köszönhető, amely 9,4 százalékkal bővült, ugyanakkor az üzemanyag-eladás 8,1 százalékkal esett vissza, a nem élelmiszerekből 0,6 százalékkal kevesebbet értékesítettek az első négy hónapban.

Áprilisban ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalom volumene 19,5 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint a tavalyi év negyedik hónapjához mértén. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a visszaesés 18,5 százalék volt.

Márciushoz képest áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene 19,7 százalékkal zsugorodott, a kiigazított érték szerint a csökkenés 22,3 százalék volt.

Az áprilisi kedvezőtlen adatok szinte teljesen elolvasztották a kiskereskedelmi forgalom első három havi növekedését, hiszen az első negyedévben a román kiskereskedelmi forgalom volumene még 9,4 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 7,5 százalék volt.

Tavaly egész évben 7,2 százalékkal nőtt a román kiskereskedelem az előző évhez mérten.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!