Az Erste átutalta tulajdonosainak a múlt évi nyereség után megszavazott osztalékot

Gazdaság, 2018.06.25

Átutalta tulajdonosainak a múlt évi nyereség utáni osztalékot az Erste Bank Hungary Zrt., a 2016 júniusában megvásárolt 15-15 százalékos részesedésnek megfelelően az állami tulajdonú Corvinus Zrt. és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is hat-hat milliárd forintot kapott - közölte az Erste az MTI-vel hétfőn.

Az Erste közleménye szerint összesen 40 milliárd forint osztalékot fizet ki a bank a részvényesei számára a múlt évi eredmény terhére. Az Erste Bank Hungary saját tőkéje 2017 végén a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint 339,3 milliárd forint volt, 20,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, ami a részvényesi érték növekedését is jelzi. Az osztalék a jegyzett tőke 27,3 százalékát jelenti, míg a saját tőkének 12 százalékát teszi ki.

A magyar állami tulajdonú Corvinus Zrt. és az EBRD 2016-ban 77,78 milliárd forintért jutott az Erste Bank 30 százalékát megtestesítő részvényhányadhoz.

A pénzintézet közleménye idézi Jelasity Radovánt, a bank elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: rendkívüli évet zártak, ahogyan a bankszektor egészében, úgy az Erste Banknál is jelentős hatása volt a nyereség növekedésére az egyszeri tételeknek és a céltartalék-felszabadításnak.

Az egyszeri tételek nélkül tavaly a bankszektor 10-11 százalékos tőkearányos megtérülést ért el, és az Erste Bank szeretné elérni, hogy nyereségességét középtávon ezen a szinten tartsa. A pénzintézet 2018-ban is számol az egyszeri tételek kedvező hatásával, ám azt várja, hogy adózás utáni nyeresége a bankszektor tavalyi átlaga körül lesz - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Az Erste Bank 2017-ben a konszolidált mérleg szerint 54,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el, ami a megelőző évinél 26 százalékkal magasabb. A nettó kamatbevételek - a ráfordítások csökkenésének következtében - 15,2 százalékkal 65,5 milliárd forintra nőttek, míg a nettó díj- és jutalékbevétel 10,2 százalékkal 48,7 milliárd forintra emelkedett. Az Erste Bank az elmúlt két évben 60 százalékkal emelte vállalati hitelállományát és a következő évekre is kétszámjegyű növekedést tervez ezen a téren. A pénzintézet a lakossági hitelezésben is a jelentős, kétszámjegyű növekedés elérésével számol - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!