Az állam az eszközkezelő programban 102 milliárd forintot adott a bajba jutott adósok ingatlanainak megvételére

Gazdaság, 2016.10.25

A magyar állam a Nemzeti Eszközkezelő (NET) program keretében eddig 102 milliárd forintot fordított a bajba jutott jelzálog-hitel adósok ingatlanainak megvásárlására, további 5 milliárd forintot pedig a portfolió üzemeltetésére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére, kedden.

Az MTI azt követően kereste meg a fejlesztési tárcát, hogy hétfőn a bankszövetség közölte: a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek további 15 ezer rászoruló családnak kellene megvásárolnia az ingatlanát a jövő év végéig, ehhez azonban az államnak is biztosítania kell a szükséges forrást.

A bankszövetség közleménye szerint a kidolgozott eszközök közül a szociálisan leginkább rászorult családoknak jelentős segítség az állam és a bankok közös tehervállalásán alapuló nemzeti eszközkezelő program, amely eddig több mint 33 ezer alacsony jövedelmű család számára jelentett kiutat a fizetésképtelen helyzetből. A programot, a kihelyezett hitelek jelentős részéről lemondva, a pénzügyi intézmények is aktívan támogatják - hangsúlyozták.

Az NFM válaszában kiemeli: a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. jelenlegi, kormányrendeletben rögzített vásárlási kerete 35 ezer ingatlan. Az egyedülállóan nagy bérlakás-portfoliót üzemeltető társaság ingatlan-felvásárlásai folytatásának, a keret növelési lehetőségeinek vizsgálata folyamatban van. "Az esetleges bővítésről a kormány jogosult dönteni" - szögezték le az NFM közleményében.

Hangsúlyozták: a kormányzat az eszközkezelő létrehozásával mostanáig mintegy 155 ezer szociálisan rászoruló ember otthonát védte meg a kedvezményes bérleti konstrukció keretében, lakhatást biztosítva számukra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!