Az euró árfolyama 311 felett, mégis vita van a magyar bevezetésén

Gazdaság, 2017.12.24

Erősödött az Euró árfolyama a magyar Forinthoz képes. Az elmúlt időszakban történt mélyrepülést, bizalomra okot adó emelkedés tapasztalható meg a Magyar Nemzeti Bank által közölt adatokból készített grafikonokon.

Euro bankjegyek A szeptemberben még csak 305-ön álló Euró az őszi hónap végére ismét magára talált és 311-en zárt, ám az erős októberi indítást ismét mély zuhanás követte. Október derekára az Euró ismét a szeptemberi mélypont közelébe került és október 17-én 307,84-en állt meg a süllyedésben. Október közepétől azonban megint normalizálódni kezdett az Euró és egyre csak erősödően rajzolta át a grafikonokat. Novemberre már a 310 forintos határt is túlszárnyalta és november elejére stabilan tartani is tudta ezt az értéket. A hét végére, a hónap elejére pedig már a 311,08-as értékkel is kacérkodott. Bár idei rekord nem született novemberben, az október eleji 312,38-as érték meglepetésszerűnek tűnt a néhány héttel ezelőtti, 305 alatti értékekhez képest.

Kell-e Magyarországnak az Euró?

Még az Euró fokozottan, de stabilan emelkedik, addig újra gazdaságpolitikai vita alakult ki, hogy ideje lenne-e már bevezetni az Eurót Magyarországon. Még a válság előtti időszakban mindenki úgy gondolta, hogy hónapok (évek) kérdése és bevezetésre kerül a közös valuta az országunkban, ám a gyakorlati tapasztalatok gazdasági megfontoltsággal írták felül a terveket. A hazai gazdaságpolitika végül beláthatatlan időre elhalasztotta az Euró bevezetését. Mindeközben az Euró erősödésével összhangban sok szakértő az Euró azonnali bevezetését sürgetné, saját érveikkel alátámasztva ennek időszerűségéről. A Nobel-díja Robert Mundell, az euró elméleti megalapozásának főalakja a következőket állapította meg: „Tegyük fel, hogy ország termékei iránti kereslet megnő ország termékei rovására, vagyis változás áll be a fogyasztói preferenciákban. Ha B-ben nominális merevségek vannak jelen (például a nominális bérek lefelé rugalmatlanok), az egyensúly (külkereskedelmi mérleg) helyreállhat B
valutájának leértékelődésével. ” Már csak az a kérdés, hogy Magyarország az „A” vagy a „B” típusú országok közé tartozik-e majd.

Pro és kontra az euró bevezetésre

Az ellentábor szerint teljesen felesleges még bevezetni az eurót, nyugodtan bogarásszuk naponta akár többször is az euró-forint árfolyamokat. Jelenleg így is túl erős nekünk ez a 311 forintos árfolyam, ami a forint gyengeségét jelenti. Sokak szerint ha bevezetnék az eurót Magyarországon, munkahelyek szűnnének meg és a reálkereset jóval a jelenlegi alá esne, a gazdaságban eluralkodna a káosz. Egyesek egyenesen Görögországot hozzák fel példaként, hogy Magyarország is arra a sorsra juthat. Egy online szavazáson a megkérdezettek közel 60%-a választotta azt, hogy egyelőre maradjon a Forint és várjunk még az Euró bevezetésével.

Az Eurót támogatók szerint pedig így is eltelt már jó sok év mióta csatlakoztunk az Európai Unióhoz és aki nem halad, lemarad. Ha nem szeretnénk az Unióban utolsó helyen, számkivetettként kullogni, meg kell erősíteni a gazdaságot, hogy bevezethessük a közös valutát, ahogyan azt a csatlakozáskor is előre láttuk. Az eurót támogatók úgy vélekednek, hogy az Euró bevezetése előre vetítené a bérek
növekedését, hiszen elvárható lenne, hogy európai pénznemben európai fizetést is kapjanak az Európai Uniós polgárok. Egyelőre azonban ezek még csak spekulációk és marad az állandó vita és találgatás, hogy vajon mikor vezetik be az Eurót és mikor nem kell majd naponta nézegetnünk az árfolyam ingadozásokat.

(X)
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!