Az Európai Bizottság az idén 4,5 százalékos román gazdasági növekedésre számít

Gazdaság, 2018.02.07

Az Európai Bizottság az idén 4,5 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában, ami elmarad a román hatóságok prognózisától.

Az Európai Bizottság szerdán közzétett téli gazdasági előrejelzésében azt valószínűsítette, hogy a román hazai bruttó termék (GDP) 2018-ban 4,5 százalékkal fog bővülni, 2019-re pedig 4 százalékos növekedésre számít.

Ez lassulást jelent a tavalyi évhez képest, amikor a román GDP az Európai Bizottság becslése szerint 6,7 százalékkal nőtt.

A román kormány hivatalosan 6,1 százalékos növekedést vár 2017-re, de már közölték, hogy a GDP-bővülés akár a 7 százalékot is elérhette. A román statisztikai intézet még nem közölt adatokat a tavalyi negyedik negyedévre és 2017 egészére vonatkozóan.

A román kormány az idei költségvetés-tervezetben 5,5 százalékos gazdasági növekedésre számít, de a gazdasági előrejelzésekkel foglalkozó bukaresti kormányzati bizottság a hét elején már 6,1 százalékra növelte a 2018-as GDP-növekedésre vonatkozó becslését. A bizottság szerint a növekedés fő hajtóereje a beruházások lesznek, nem a fogyasztás. Egyes elemzők is lehetségesnek tartanak ekkora bővülést, de - mint mondták - ahhoz lényegesen több beruházást kell végrehajtania a kormánynak, mint 2017-ben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!