Az MGYOSZ uniós támogatással fejleszti a munkaadók alkalmazkodóképességét

Gazdaság, 2015.03.10

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az Európai Szociális Alap (ESZA) 131 millió forint támogatásával információs kampány keretében fejleszti a hazai munkaadók alkalmazkodóképességét - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.

A 2014 nyarán indult program első szakaszában a munkaadói érdekképviseleteket erősítették, ennek érdekében az MGYOSZ nemzetközi jó gyakorlatok megismertetésével igyekezett segíteni a regionális szervezetei munkáját.

A projekt keretében az MGYOSZ tagszervezetei külföldi munkaadói szervezetek vendégeként első kézből ismerhették meg azok felépítését és működését.

Az információs kampány újabb állomásaként az idén tavasszal egyebek mellett Budapesten és négy régióban szerveznek eseményeket a helyi munkaadók számára, ahol a háromoldalú egyeztetéseken a vállalatok találkozhatnak a régiójuk döntéshozóival és szakszervezeti képviselőkkel.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége 1902-ben alakult. A szövetség tájékoztatása szerint a versenyszféra több mint 60 százalékát képviseli, 6000 közép- és nagyvállalatot, 51 szakmai és 15 megyei-regionális szövetséget tömörít, 2005 óta tagja az 1958-ban alakult az európai munkaadói érdekképviseletnek, a Businesseurope-nak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!