BÉT - A nemzetközi hangulatot követheti a budapesti tőzsde elemzők szerint

Gazdaság, 2018.06.15

A nemzetközi piaci hangulatot követheti a Budapesti Értéktőzsde kereskedése pénteken az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a hazai piacon nem várható jelentős, piacbefolyásoló hír, így elsősorban a nemzetközi hangulatot követheti a budapesti börze.

Mint mondta, az ázsiai piacokon péntek reggel leginkább a mínuszok domináltak, a befektetők a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háború eszkalálódásától tartanak. Szerinte a péntek délelőtt nyilvánosságra kerülő eurózóna fogyasztói árindexre, illetve az amerikai ipari és feldolgozóipari termelés alakulására érdemes figyelni.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a csütörtök délutáni kereskedésben intenzív pozitív korrekció indult, miután az Európai Központi Bank (EKB) bejelentette az eszközvásárlási program végét. Ugyanakkor az EKB azt is leszögezte, hogy a monetáris kondíciók tartósan lazák maradnak, így a részvénypiaci befektetők vásárlásokkal reagáltak világszerte.

Az Equilor szenior elemzője szerint viszonylag kedvező hangulatú nyitás várható a BÉT-en, de az emelkedés mérsékelt, 0,1-0,5 százalékos lehet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 785,98 pontos, 2,19 százalékos emelkedéssel, 36 654,57 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 72 forinttal, 2,74 százalékkal 2704 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 4,08 százalékkal 10 200 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 420 forintra csökkent, forgalma 128,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5480 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!