BÉT - A Richtert kivéve gyengültek a vezető részvények

Gazdaság, 2018.06.25

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 331,87 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 35 064,75 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült a pénteki záráshoz képest.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a Richter kivételével valamennyi nagyobb papír mínuszban zárt. A Magyar Telekom árfolyama 400 forint alá csúszott, ezzel "fontos szinteket tört le" - tette hozzá.

A külföldi piacok is gyengélkedtek, a kereskedelmi háborúval kapcsolatos feszültségek nyugtalanítják a befektetőket. A német DAX index közel 2 százalékos mínuszban jár.

A vezető elemző szerint a héten elsősorban az amerikai GDP-adat, illetve az Európai Unióból érkező inflációs számok lesznek fontosak a befektetők számára. Hozzátette, ezek a makrogazdasági adatok a forint árfolyamára is hatással lehetnek, amely a gyenge piaci hangulatban 326 fölé gyengült az euróval szemben.

A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,15 százalékkal 2584 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,29 százalékkal 9950 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 7 forinttal, 1,72 százalékkal 399 forintra gyengült, forgalma 78,4 millió forint volt.

A Richter-papírok 5 forinttal, 0,10 százalékkal 5020 forintra erősödtek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4026,08 ponton zárt hétfőn, ez 5,08 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!