BÉT - Csökkenés várható hétfőn az elemzők szerint

Gazdaság, 2018.09.17

Csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfői kereskedésében az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, miután a nemzetközi befektetői hangulat elbizonytalanodott az amerikai elnök kínai importvámmal kapcsolatos bejelentésére.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hogy a hétfői kereskedésben csökkenésre számítanak a nemzetközi és a hazai piacon egyaránt.

Kifejtette, piacot mozgató magyar vállalati hír nincs, ugyanakkor a kínai börzén hétfőn reggel nagyobb csökkenés történt, miután az amerikai elnök ismét kilátásba helyezte, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai import vámját megemelnék.

Ez elsősorban a kínai gazdaságot és a kínai növekedést érintené érzékenyen, viszont ez átterjedhet a többi feltörekvő piacra, köztük a magyarra is, ami esést okozhat a hétfői kereskedésben a BÉT-en - tette hozzá az Erste részvényelemzője.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is azt hangsúlyozta, hogy hétfőn reggelre elbizonytalanodott a nemzetközi befektetői hangulat, így iránykereséssel indulhat a nap.

Szerinte a magyar vezetőrészvények közül továbbra is a Mol-ban lehet "fantázia", az olajtársaság részvényárfolyama a 3000 forintos szint felé közeledhet a következő napokban, az OTP jegyzése továbbra is a 9800-10 600 forintos sávban mozoghat, a Magyar Telekom esetében 400, míg a Richter grafikonján 5000 forintnál található fontos támasz.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,13 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 36 269,17 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 1,05 százalékkal 2890 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,30 százalékkal 10 100 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 405 forintot ért, forgalma 262,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,79 százalékkal 5055 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!