BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés az elemzők szerint

Gazdaság, 2018.05.15

Az árfolyamok csökkenésével indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír elemzője az általánosan romló nemzetközi piaci hangulat miatt a nyitásban enyhe negatív korrekcióra számít, a vezető részvények közül a Mol és az OTP esetében profitrealizálás várható.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője is úgy látja, hogy negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a reggelre elromlott befektetői hangulat miatt. A magyar részvénypiacon pénteken és hétfőn rég nem látott száguldást tapasztaltak, amelyet az OTP és a Mol vezetett, a délelőtt folyamán a két részvény visszarendeződésére számítanak - tette hozzá.

Az elemző szerint érdekes a Richter mozgása, amely hétfőn 5450 forint felett zárt, amellyel technikailag komoly tér nyílt meg a további emelkedés előtt. Szintén hétfőn a Magyar Telekom részvényeiről lekerült az osztalékszelvény, és az osztalék mértékével esett az árfolyam, a 425 forintos támaszra célszerű figyelni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 958,83 pontos, 2,55 százalékos emelkedéssel, 38 602,89 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 58 forinttal, 2,06 százalékkal 2868 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 440 forinttal, 4,01 százalékkal 11 400 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 24,50 forinttal, 5,46 százalékkal 424 forintra csökkent, forgalma 498,1 millió forint volt. A távközlési papír részvényeiről hétfőn került le a 25 forintos osztalékszelvény. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,31 százalékkal 5535 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!