BÉT - Elemzők: a Mol és a Richter húzta a BUX-ot

Gazdaság, 2018.10.19

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 299,08 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 37 185,93 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az OTP enyhe erősödése sem tudta ellensúlyozni a Mol és a Richter árfolyamának esését, így alacsony forgalom mellett mínuszban zárt a BUX-index.

Az elemző szerint a Molnál az árfolyam gyengülése profitrealizálással magyarázható, az OTP-nél az erősödés pedig a jövőre mérséklődő bankadó bejelentésével, amelyet pozitív üzenetként értelmeztek a piacok.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy bár pénteken alulteljesítő volt a BUX-index a nemzetközi piacokhoz képest, a hét folyamán viszont több mint 2 százalékkal erősödött.

Megjegyezte, a pénteki korrekció a BÉT-en annak volt köszönhető, hogy legközelebb szerdán lesz kereskedés, ezért többen inkább most realizálták a profitot.

A Mol árfolyama 56 forinttal, 1,84 százalékkal 2984 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 350 forintra erősödött, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 392,50 forintra esett, forgalma 368,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,93 százalékkal 5350 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3654,10 ponton zárt pénteken, ez 90,87 pontos, 2,43 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!