BÉT - Emelkedést vár nyitásban az elemző

Gazdaság, 2020.05.26

Emelkedés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában emlékeztetett rá, hogy hétfőn visszafogottan emelkedett a magyar tőzsdeindex, miközben a nyugat-európai részvénypiacokon nagyon kedvező volt a hangulat.

Kedden ismét megpróbálkozhatnak az emelkedéssel a vezető hazai részvények, a szakértő szerint erre leginkább az OTP-nek van esélye. A bankpapír árfolyama a 10 ezer forintos szint felé haladhat, azonban az elmúlt napokban nem volt túl nagy vételi erő.

A Mol ismét meghatározó támaszon, a 2 ezer forintos szinten zárt, amire továbbra is érdemes kiemelten figyelni, mivel letörése esetén nagyobb tér nyílhat meg lefelé. Az elemző szerint azonban várhatóan nem kedden.

A Richter felfelé korrigált, de a technikai kép inkább a folytatódó negatív korrekció felé mutat a következő napokra.

A Magyar Telekom továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat, most az ellenállás felé indult - jelezte Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,68 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 35 210,60 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt. A Mol ára nem változott, 2000 forintot ért, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,15 százalékkal 9735 forintra erősödött, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,56 százalékkal 390 forintra nőtt, forgalma 45,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,89 százalékkal 6820 forintra emelkedett, a részvények forgalma 889,1 millió forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!