BÉT - Emelkedést várnak az elemzők a tőzsdén

Gazdaság, 2018.09.19

Emelkedésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében azt írta, a keddi pozitív fordulat után, amelyben szerepet játszottak az MNB bejelentései és a nemzetközi befektetői hangulat is, szerdán nyitáskor is emelkedésre lehet számítani a budapesti tőzsdepiaci kereskedésben.

A vezető részvények közül az OTP komoly napon belüli fordulatot mutatott kedden, a bankpapírnál szerdán is folytatódhat a pozitív korrekció, ára a 10 200 forintos szint irányába indulhat el - fogalmazott az elemző. A szakember a Mol esetében is optimista, amennyiben az olajpapírnak sikerül átlépnie a 2 900 forintos szintet, további emelkedés jöhet szerinte. A Richter hétfőn megérintette az 5 000 forintos támaszt, majd ott fordulat jött, az emelkedés folytatódhat, és a papír árfolyama hamarosan elérheti az 5 300 forintos ellenállást - vélekedett Varga Zoltán, aki szerint a Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 400-415 forintos sávban mozoghat.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint is folytatódhat a pozitív hangulat a magyar piacon, a határidős indexek is enyhén pozitív nyitást jeleznek előre. A vezető részvények közül a Mol részvényeket érdemes figyleni szerinte, az OTP iránya bizonytalan, a 10 000 forintos szint környékén mozoghat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 290,99 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 36 110,89 ponton zárt kedden. A Mol 44 forinttal, 1,55 százalékkal, 2890 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,71 százalékkal, 9965 forintra nőtt, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal, 408 forintra csökkent, forgalma 125,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,99 százalékkal, 5100 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3559,42 ponton zárt kedden, ez 48,10 pontos, 1,33 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!