BÉT - Enyhe emelkedésre számítanak az elemzők

Gazdaság, 2018.05.17

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője optimistán tekint a csütörtöki kereskedésre. Kedden az volt látható, hogy a globális hozamok emelkedése nem kedvez a részvénypiacoknak, az amerikai piac kisebb korrekciót hozott, szerdán viszont a hozamok emelkedése ellenére a részvények is emelkedtek. A semleges, enyhén pozitív nemzetközi hangulat átragadhat a magyar piacra is, a BUX indexet a Richter és az OTP várható jobb teljesítménye húzhatja fel - tette hozzá.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír elemzője elmondta, hogy a nemzetközi piacokon nincs határozott irány, ugyanakkor a dollár gyengülése miatt pozitív hangulatra lehet számítani. Ennek megfelelően a magyar részvénypiacon enyhe emelkedés várható.

Kiemelte, hogy az OTP által közzétett osztalékfizetésről szóló hír nem fogja mozgatni a papírt, a Richter emelkedése tovább folytatódhat, illetve a Mol és a Magyar Telekom árfolyama is erősödhet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,79 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 37 574,99 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 34 forinttal, 1,20 százalékkal 2810 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,56 százalékkal 10 700 forintra esett, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,47 százalékkal 424 forintra erősödött, forgalma 364,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,73 százalékkal 5595 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!