BÉT - Erősödött a vezető részvények többsége

Gazdaság, 2018.10.12

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 443,35 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 36 347,89 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, az amerikai tőzsdéken nyitás után erőteljes erősödést lehetett látni, az S&P 500-as mutató 1,5 százalékkal emelkedett, a technológiai szektort tömörítő Nasdaq index pedig ennél is nagyobb mértékben, több mint 2 százalékot ugrott a kereskedés indulásakor. Hozzátette, a technológiai szektort sújtotta az esés leginkább, logikus, hogy most felülteljesíti a piacot.

A BÉT is kivette a részét az emelkedésből, a Mol és a Richter teljesített a legjobban. A magyar gyógyszerpapír az elmúlt napokban is jól tartotta magát, amikor az alapvetően negatív hangulatban a piacok többsége esett - jegyezte meg. A nyugat-európai piacokon ugyanakkor például a német DAX index nem tudott pozitívba lendülni, oldalazást lehetett látni.

A Mol 64 forinttal, 2,21 százalékkal, 2966 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,76 százalékkal, 9910 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,63 százalékkal, 394 forintra gyengült, forgalma 172,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,56 százalékkal, 5200 forintra emelkedett, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3614,02 ponton zárt pénteken, ez 13,08 pontos, 0,36 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!