BÉT - Határozott irány nélkül indulhat a kereskedés az elemző szerint

Gazdaság, 2018.10.18

Az európaihoz hasonlóan a magyar részvénypiac is határozott irány nélkül kezdheti a csütörtöki kereskedést az Equilor Befektetési Zrt. vezetőelemző-helyettese szerint.

Kovács Bálint az MTI-hez eljuttatott elemzésében kifejtette, hogy a Magyar Telekom rövidesen 385-380 forintig süllyedhet, a Mol és a Richter viszont erősödhet. Előbbinél 2960 forint körül lehet az első támasz, utóbbi részvényárfolyama áttörheti az 5500 forintos szintet - tette hozzá. A szakértő az OTP-nél sávozó mozgására számít.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,56 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 37 399,11 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 22 forinttal, 0,72 százalékkal 3040 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,29 százalékkal 10 250 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 392 forintra gyengült, forgalma 183,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott 5390 forintot ért, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!