BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a tőzsdén

Gazdaság, 2020.07.21

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat alapján emelkedésre számít a nyitásban kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán kommentárja szerint a vezető részvények közül elsősorban az OTP mozgása lehet érdekes, ha a következő napokban sikerül áttörni a 11 ezer forintos ellenállási szintet, nagyobb tér nyílhat meg felfelé. A Mol technikai képe továbbra is negatív, jelenleg az 1700-1800 forintos kereskedési sávban mozog a részvény.

A Richter piacán folytatódhat a pozitív korrekció, a következő fontosabb akadály 6700 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 380-400 forintos sávban mozog, hétfőn sikerült elrugaszkodni a támasztól.

A szakértő jelezte, hogy az OTP ismét 30 ezer részvényt vásárolt, az átlagár ezúttal 10 772 forinton alakult.

Varga Zoltán kitért arra is, hogy ismét kamatot vághat az MNB. A júniusi csökkentést követően kedden délután újabb 15 bázispontos kamatvágásról határozhat a Monetáris Tanács a 14 órakor esedékes kamatdöntő ülésen. A befektetők a 15 órakor megjelenő közleményre is figyelnek, hogy milyen üzeneteket közölnek a döntéshozók a hosszú távú kamatpályát illetően - jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 19,19 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 35 181,69 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt. A Mol 25 forinttal, 1,41 százalékkal 1750 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 760 forintra mérséklődött, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,98 százalékkal 387 forintra erősödött, forgalma 112,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,61 százalékkal 6620 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!