BÉT - Mérsékelt emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Gazdaság, 2020.06.04

Mérsékelt emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint, délután az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése hozhat mozgásokat a részvény-, és a devizapiacokon.

Varga Zoltán az MTI-nek elmondta: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában emelkedésre számít, bár az előző napi "szárnyalásnál" kisebbre. A bankpapír szerdán több mint 5 százalékot emelkedett, a következő technikai ellenállás 11 760 forintnál húzódik. A Mol jegyzése visszatért a 2 ezer forintos szint fölé, amennyiben ezt meg tudja tartani, javulhat a technikai képe. A Richter is felfelé korrigált, 6800 forintnál fontos ellenállás van, míg támasz 6600 forintnál. A Magyar Telekom továbbra is a 380-400 forintos kereskedési sávban mozoghat - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1349,63 pontos, 3,75 százalékos emelkedéssel, 37 317,04 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,4 milliárd forint volt. A Mol 96 forinttal, 5,01 százalékkal 2012 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 590 forinttal, 5,46 százalékkal 11 390 forintra nőtt, forgalmuk 16 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,38 százalékkal 394,50 forintra gyengült, forgalma 305,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,80 százalékkal 6770 forintra emelkedett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!