BÉT - Nagy forgalom mellett jelentősen estek a vezető részvények

Gazdaság, 2020.03.09

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3109,46 pontos, 7,55 százalékos csökkenéssel, 38 075,83 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma magas, 30,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény jelentősen gyengült a pénteki záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az ázsiai piacok gyenge teljesítménye folytatódott az európai tőzsdéken, és hasonló kép rajzolódik ki az amerikai értékpapírpiacokon is, amelyek az óraátállítás miatt egy órával korábban nyitottak. A piacok komoly eladói nyomással kezdték a napot, ez alól a budapesti tőzsde sem tudta kivonni magát - mondta Kocsis Márió.

Az elemző szerint a koronavírus, és ezen keresztül a gazdaság általános lassulása miatti félelmek, valamint a hétvégi OPEC-találkozó is lefelé nyomta az árfolyamokat. Miután az olajkitermelő országok nem tudtak megállapodni, az olaj ára már a hajnali órákban is erőteljesen esett. A magyar piacon a vezető papírok mind jelentősebb mínuszban zártak, a legnagyobb veszteséget - 11,82 százalékos eséssel - a Mol szenvedte el, nyilvánvalóan az olajár-hatás miatt - mondta.

A kőolaj világpiaci ára hétfőn az 1991-es első öbölháború óta nem tapasztalt mértékben, több mint 30 százalékkal csökkent annak hatására, hogy Szaúd-Arábia árháborút indított a kitermelés további csökkentését elutasító Oroszország ellen. Szaúd-Arábia áprilistól 6-8 dollárral csökkenti különböző nyersolajtermékei hordónkénti árát, és jelentősen, újra napi 10 millió hordó fölé növeli kitermelését. Az olajár csökkenése nagy veszteségeket okozott az olajipari részvények körében.

A Mol árfolyama 268 forinttal, 11,82 százalékkal 2000 forintra csökkent, 6,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1150 forinttal, 8,36 százalékkal 12 600 forintra esett, forgalmuk 18,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 9 forinttal, 2,23 százalékkal 394 forintra gyengült, forgalma 521,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,81 százalékkal 6440 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3144,18 ponton zárt hétfőn, ez 241,67 pontos, 7,14 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!