BÉT - Stagnálásra számít a szakértő a tőzsdén

Gazdaság, 2018.06.13

Stagnálásra, kevés mozgásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: alapvetően az határozza meg a napot, hogy este közzéteszik az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpiaci bizottságának kamatdöntését és friss gazdasági előrejelzését, majd sajtótájékoztatót tartanak. Addig kivárás, kockázatkerülés jellemezheti a piacokat - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 258,27 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 36 348,11 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal, 2710 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 240 forinttal, 2,38 százalékkal, 9860 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,19 százalékkal, 423,50 forintra nőtt, forgalma 166,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal, 5550 forintra emelkedett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!