BÉT - Szakértő: alacsony forgalomban csökkent a BUX

Gazdaság, 2018.04.06

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,78 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 37 962,26 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, csalódást okoztak a pénteken közölt amerikai munkaerőpiaci adatok, a várttól jelentősen elmaradt a foglalkoztatottság bővülése az Egyesült Államokban, ami negatív hatással van az amerikai részvénypiacra.

A szakértő kiemelte, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok elmérgesedése kedvezőtlenül hat az európai piacokra is, Európában kisebb csökkenéssel zárták a hetet a vezető börzék.

A BUX szintén kis mínuszban fejezte be a kereskedést, kimondottan alacsony forgalom mellett, az átlagostól körülbelül egyharmaddal maradt el a magyar tőzsde forgalma pénteken - tette hozzá Nagy András.

A Mol 14 forinttal, 0,49 százalékkal 2878 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,43 százalékkal 11 540 forintra csökkent, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,44 százalékkal 450 forintra esett, forgalma 207,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,20 százalékkal 5355 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4027,35 ponton zárt pénteken, ez 2,27 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!